ZSIDÓ EMLÉKEK ZEMPLÉNBEN
Ricse
ZSIDÓ EMLÉKEK ZEMPLÉNBEN
Ricse
A kis Zemplén megyei településre a XIX. század elején települt néhány zsidó család, akik haszonbérlők voltak. 1850-ben 6 zsidó élt a velük együtt 230 lelket számláló községben, ami feltehetően egy-két család tagjait jelentette. Az 1910-ben készített összeírás adatai már 129 izraelitát dokumentáltak az akkor 1955 fős településen. A gyarapodó zsidó közösség életét azonban derékba törte a II. világháború, melyben 9 családot hurcoltak el Ricséről a haláltáborokba.[1] Köztük voltak a település híres szülöttének, Zukor Adolph családtagjai is.
A ricsei zsidó temető és a Zukor család
(Ricse, Dobó Katalin utca)
A ricsei zsidó temető érdekessége, hogy a filmes alkotók egyik zarándokhelyévé vált, mivel itt található a hollywoodi producer, Zukor Adolph édesanyjának sírja. Az amerikai filmvilág egyik meghatározó alakja, Zukor Adolph Ricsén született 1873. január 7-én. Édesapja szatócsboltot működtetett a településen az 1860-as 1870-es évek elején. A fiatal Zukor Mátészalkán nőtt fel, rabbi nagybátyja házában. Tizenöt évesen döntött úgy, hogy – szülei halálát követően – az Amerikai Egyesült Államokban folytatja életét. Alulról, szinte pénz nélkül kezdte életét és építette fel azt a filmes birodalmat, mely miatt ma már jeles alkotók zarándokolnak el a településre, hogy láthassák, honnan indult útjára Hollywood egyik meghatározó producere, a Paramount Pictures megalapítója.
Zukor Adolph neve ma a település művelődési házán is olvasható és a Vörösmarty utcában emléktábla őrzi emlékét az embernek, aki zsidónak született és nem felejtette el gyökereit akkor sem, amikor már elismert szakemberként alkotott a tengeren túlon. Távollétében is támogatta a település intézményeinek felújítását (református templom és iskola), anyagi támogatást nyújtott a ricsei szegény sorban élő családoknak. 1928–ban szülőfalujában artézi kutat fúratott és a kútra emlékszobrot állíttatott az Ady Endre utcában. A „Juhászkút” emlékmű alkotója Gárdos Aladár szobrászművész volt, aki 1944–ben a holokauszt áldozata lett. Zukor Adolph 1976-ban, 103 éves korában hunyt el Los Angelesben, de neve azóta is elválaszthatatlan a magyar kistelepüléstől.
A ricsei zsidó temetőt a Zukor család újíttatta fel 2001-ben, ennek emlékét ma tábla őrzi a temető bejáratánál.
FOTÓK:
1.,2.,3., 4.: A ricsei zsidó temető ma Forrás: Juhász István, ZRVA, 2022
FOTÓK:
1., 2., 3., 4., 5., 6. : Zukor Adolph emlékei Ricsén Forrás: Juhász István, ZRVA, 2022
7. Képeslap Ricséről Adolf Zukor szülőházával
Forrás: Az OSZK Digitális képarchívuma https://dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=1897
8. A ricsei önkormányzat emléktábla avatása 2016-ban Adolf Zukor Művelődési Központban
Forrás: Szántó István, „Zukor Adolph – negyven éve hunyt el a Paramount megalapítója” In: Szántógráf, Háztáji hír- és szórakoztató portál, 2016.06.11 https://szantograf.hu/2016/06/11/zukor-adolph-negyven-eve-hunyt-el-a-paramount-megalapitoja-varjuk-a-folytatast-emlekhazat-ricse-szulottjenek-egy-kis-bibi-a-megnyito-elott/ Letöltve: 2023.07.16.
FORRÁSOK:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ricse |
Hollywood-i filmes szakemberek Ricsén – Zukor Adolf szülőhelyén, Zemplén televízió, 2009. szeptember 22. https://www.youtube.com/watch?v=dqeuDMeGpY4 |
Kerényi László: Zukor-Fox Zemplén, the cradle of Hollywood (Zemplén Hollywood bölcsője), dokumentumfilm https://www.youtube.com/watch?v=02U7nfXIC4M |
Ricse Nagyközség Önkormányzatának hivatalos honlapja http://www.ricse.hu/ricse/index.php/kozsegunkrol/ricse-tortenete |
http://bodrogkoz.com/ricse/czukor-adolf-ricse-hires-szulotte/ |
https://www.youtube.com/watch?v=3kMOlnPj0ZQ&t=8s |
TOVÁBBI FORRÁSOK:
_________________________
1 www.ricse.hu